"Lelki kosár"
Virágvasárnapi elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
Virágvasárnap: a célba érkezés és a szenvedés emlékezete
Mk 11,7-10
7A szamarat elvitték Jézushoz. Ráterítették ruháikat, ő pedig felült rá. 8Sokan az útra terítették ruhájukat, mások meg lombokat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. 9Akik előtte mentek és akik követték, így kiáltoztak: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! 10Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme, eljön! Hozsanna a magasságban!«
Mk 15,39
Mikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: »Ez az ember valóban Isten Fia volt.«
Az Úr szenvedésének vasárnapja, vagy régi nevén Virágvasárnap, sajátosan sűríti Jézus megváltó szenvedésének eseményeit. Ezen a vasárnapon egyfelől arra emlékezünk, hogyan érkezett meg Jézus tanítványainak lelkes csoportjával együtt Jeruzsálembe, hogyan fogadták őt ujjongva, királynak kijáró tisztelettel a fővárosiak és az ünnepre zarándokló tömeg. Másfelől, a bevonulás örvendező hangulatát mindjárt felváltja a szenvedés emlékezete. A pillanat kitágul, az emlékezés egyszerre fogja át az elárulás, elfogatás, az elítélés, kereszthordozás és keresztre feszítés keserves óráit, a halálküzdelem végső perceit, s legvégül azt a szinte váratlan hitvallást, amelyet egy római, pogány százados mond ki: „Ez az ember valóban Isten Fia volt." (Mk 15,39).
Hisszük Jézus szenvedésének megváltó értékét, ugyanakkor úgy is tekintünk rá, mint Isten kinyilatkoztatásának végső titkára: ő a kereszten mutatta meg visszavonhatatlan szeretetét. A kereszten uralkodik, és onnan ítél - az irgalom ítéletével.
„Nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el" - mondta Jézus, még mielőtt Jeruzsálembe ért volna (Lk 13,33). Saját halálára, de a valaha volt prófétákra is utalt ekkor. Mondása mintha azt is jelentené, hogy Jézus a városért, népének szívéért és büszkeségéért adja életét. A prófétára és a szenvedő igazra egyazon sors vár: a közösség kitaszítja, és csak későn bánja, hogy nem becsülte őket, csak utólag érti meg, hogy életüket éppen érte, ezért a nyüzsgő és értetlen tömegért adták. A nincstelen, vándorló népet Isten még kivihette a pusztába, hogy a szívére beszéljen, ahogy Ozeás próféa mondja (vö. Oz 2,16). A „jól egybeépült város" falai előtt (vö.: Zsolt 122,3) Jézus megáll, s miközben elfogadja a tömeg éljenzését, egyben azt is tudja, hogy halálának, odaadásának titkába lép be, mert csak így alkothatja újjá a falak mögé rejtőzött nép szívét.
Jézus Jeruzsálembe érkezése tehát leginkább azt jelenti, hogy odaér, ahol Isten terve általa be fog teljesedni, odaér, ahol neki Isten szerint lennie kell. A szenvedés elbeszélését éppen az a sajátos ellentmondás járja át, hogy bár ekkor történik vele a legnagyobb igazságtalanság, ennek elfogadásával, ennek kiállásával mutatja meg leginkább hűségét és szeretetét. Isten nem vonja vissza szeretetének hírnökét akkor sem, amikor szeretetére csak gyűlöletet, életadó szavaira gyalázkodást, megvetést, halálos szenvedést kap válaszul. Jézus szenvedésének elbeszélését a legkorábban szerkesztette meg a korai keresztény közösség. Mint féltve őrzött családi ereklyét, mint a beavatottak lelki táplálékát, mint Isten legkülönösebb, de egyben legcsodálatosabb szeretet-művét, úgy adták tovább.
Így szeretnénk azt mi is továbbadni. Így szeretnénk ünnepelni. A tényt, hogy Isten nem idegen a gyengeségünktől, a fájdalommal terhelt emberségünktől. A tényt, hogy amikor közel jutunk életünk igazán fájdalmas, és mégis legfontosabb szeretet-titkaihoz, Jézus mellettünk van, hozzánk hajol, és velünk együtt lép be a szenvedés kapuin át a dicsőség, a béke és remény örök pillanataiba.
Martos Levente Balázs
5. heti Nagybőjti elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. (Zsid 5,7)
A Zsidókhoz írt levél drámai történést idéz fel. A Getszemáni kertben Jézust halálfélelem keríti hatalmába és hangosan, könnyek között imádkozik, ahhoz, „aki meg tudja menteni a haláltól".
Kézenfekvő, hogy Jézus megrendül a rá váró fizikai és lelki szenvedéstől. De talán még ennél is több van gyötrődése mögött. A sötétség erői ellepik; nem lát utat maga előtt. S mit tesz? Felvállalja, amit átél, és az elfojtás legkisebb jele nélkül Istenhez fordul, és kimondja, amit gondol és kér: „Abba, Atyám! - fohászkodott -, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet!" Majd hozzáteszi: „De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!" (Mk 14,36)
Fontos, hogy jól értsük Jézusnak ezt az imáját. Itt nem egy pogány, fatalista imádságról van szó. Szavai nem azt jelentik, hogy „Én akarok valamit, te mást akarsz, és te úgyis erősebb vagy. Legyen hát úgy, ahogy akarod!". Isten nem oka a szenvedésnek. Ő, aki még a bűnös halálát sem akarja (Ez 18,23), hogyan akarhatná bárki más szenvedését? Az erőszak, amellyel Jézusra támadnak, nem magyarázható és nem igazolható semmivel. Jézus maga mondja: „Ok nélkül gyűlöltek engem." (Jn 15,25), s ezzel visszautal az ószövetségi igazak megmagyarázhatatlan szenvedésére is.
Jézus imája a bizalom imája egy kilátástalan helyzetben: „Nem értem, mi történik, de bízom benned!" Ez Jézus hódolata az Atyának, amely meghallgatásra talál: teljes önátadás és bizalom. Úgy tűnik, hogy akik kivégzésére készülnek, mindent megtehetnek vele. De Jézus nem hisz az ő mindenhatóságukban. Atyja szeretetének mindenhatóságában hisz. S Jézus önátadása „működik": megerősítést kap Istentől, s ő, aki nem sokkal előtte halálos félelem és gyötrődés közepette könyörgött Atyjához, ezután így szól a tanítványokhoz: „Keljetek fel, induljunk! Íme, közeledik hozzám az áruló!". (Mk 14,42) S végigjárja az utat, amelyről a mai ev megváltásunk forrása lett. Erről beszél az evangéliumban:
Mindannyian kerülhetünk életünk során olyan feloldhatatlan, szenvedéssel teli helyzetbe, amelyre nincs emberi magyarázat. Ha bármit mondunk, az végső soron kevésnek fog bizonyulni. Miért születik egy kisbaba betegen? Miért hal meg, akit szeretünk? Miért szenved egy ártatlan ember sokszor egészen felfoghatatlan módon? Ilyenkor a mi bizalmunk is próbára van téve, s a kérdés az, hogy fellázadunk-e Isten ellen és saját kezünkbe vesszük életünk megoldását, vagy rábízzuk magunkat, még ha nem is értjük őt, s ennek a bizalomnak a fényében folytatjuk utunkat. Míg Ádám és nyomában Káin, s azóta sokan, az első megoldást, Jézus, az új Ádám, és nyomában az evangélium sok tanúja a másodikat választotta.
Most ünnepeltük Szent Józsefet. Mária várandósságával szembesülve hatalmas szenvedést élhetett át. Minden megkérdőjeleződik, amit addig az életről, önmagáról, jegyeséről vagy akár Istenről hitt. Bizalma egy mindent felforgató próbának van kitéve, hasonlóan Jézuséhoz a Getszemáni kertben. Gyötrődve keresi a megoldást, s előtte is ott áll a kérdés: saját feje után oldja meg a helyzetet, vagy továbbra sem értve semmit, mégis Istenre hallgasson. Isten nem azért kér bizalmat tőlünk, hogy ne lássuk valóságot, hanem, hogy túllássunk rajta.
Isten akarata egy szenvedéssel teli helyzetben nem magában a szenvedésben található, hanem abban a módban, ahogy abban jelen vagyunk. A szenvedésnek önmagában nincs megváltó értéke. Egyedül a szeretet képes életet adni és megváltani. Az Újszövetség azt a szeretetet ünnepli, amely véglegesen megtörte mindenféle halál hatalmát. Megváltásunk titka abban áll, hogy Isten képes még a halálból is életet fakasztani. Ahhoz, hogy ez a mi életünkben is kézzelfogható valósággá váljon, szükséges, hogy érthetetlen, kilátástalan, szenvedéssel teli helyzeteinkben mi is bizalmat szavazzunk Istennek. S ha ezt megtesszük, a mi hódolatunk is meghallgatásra talál majd az Atyánál.
Vizvárdy Rita SSS
4. heti Nagybőjti elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
Kedves testvérek!
Nagyböjt 4. vasárnapján a szentmise liturgikus színe a lila mellett a rózsaszín, mivel ekkor különösen is örvendezünk. Közel van a feltámadás ünnepe és bármi szomorít is meg ezekben a napokban ez erőt és reményt ad nekünk.
Egy graffiti a következő mondatot fogalmazta meg: „Én nem tudom, hogy mit csinálok, de azt teljes erővel teszem." Bizony, kapkodó, rohanó világunkban nagyon igaz ez a mondat. Nem is értjük, hogy mi történik velünk, szerelem, szeretet, barátság, máskor meg szakítás, gyűlölet, ellenségeskedés, egyik oldalról világmegváltó tervek, másrészt meg ott a nemtörődömség, néha magasokban járunk, nagy a boldogság, máskor pedig mélységek és szomorúság. A nagyböjti elmélyülés arra figyelmeztet, hogy lassan kezdjük el felismerni, hogy mit akarunk tenni az életben és azt valóban teljes erővel tegyük meg. A keresztény öröm ugyanis azt jelenti, hogy van a földi célom mellett egy ettől sokkal nagyobb cél: az örök élet mindent legyőző boldogsága.
Az egyik jogi egyetemen egy vizsga alkalmából egy vak fiatalembert vezettek a vizsgáztató szobája elé. Beszélgetésük egy részletét hallgattam, ahol is a vak fiatalember elmondta kísérőjének, még 13 vizsga és kész vagyok. Elcsodálkoztam rajta, milyen erő lakozik benne, hogy az egyébként is nehéz anyagot nem látóként is meg tudja tanulni hallás után. Kitartása meghozta gyümölcsét és ma már diplomás ember. Ezt a kitartást kívánom mindannyiunknak keresztény életünkben is. Hiszen Krisztus arra bíztat sok helyen az evangéliumokban, hogy Isten országát már most megérezhetjük: egy olyan eljövendő és mégis már most jelenlévő valóság ez, amelyet az odafigyelés és a kitartás boldog örömével lehet elérni és megtartani.
Egy másik graffitit is szeretnék idézni: „Olyan örülten sietek előre, hogy olykor még magamat is lehagyom." Ez a gondolat bizony a rohanó ifjúságra nagyon is jellemző, no meg a kapkodó emberekre. Sietünk, futunk, csak éppen soha nem érkezünk meg sehová, mert mindig újabb és újabb rohanásaink vannak. Nagyböjt 4. vasárnapja egy jelkép: jelképe annak, hogy törekedjünk értelmesen élni, ne rohanjunk, élvezzük az élet szépségeit, olykor-olykor álljunk meg és nézzük meg a hold világító tökéletességét, a fák ragyogó színét és az élet tündöklő jóságát. Nem könnyű ezt megtenni, amikor megannyi honfitársunk és embertársunk gyászol vagy éppen szenved a járvány miatt. Azonban éppen most van szükségünk a megállásra és a másik felé való odafordulásra, hogy vigasztaljunk, örömet adjunk és biztassuk a rohanó világ olykor pusztulás felé haladó részét.
A nagyböjt 4. vasárnapi evangélium a „B" egyházi évben a Szentírás legfontosabb és egyben legbiztatóbb mondatát tárja elénk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,16).
Örvendezzünk tehát együtt, mert jó az Isten!
Szeretettel:
Novák István
3. heti Nagybőjti elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
„Arcod haragos fellegekből / Ismerős nekem, Isten" - írta egyik versében Ady Endre (Könyörgés egy kacagásért).
1. A mai vasárnap evangéliumából Jézus úgy áll előttünk, mint egy forradalmár, mintegy fölforgató, akár egy a régi kemény próféták közül. A jeruzsálemi templom külső udvara olyan lehetett, mint egy búcsújáróhely előtere, mézeskalácsok, kis madonnák, giccses szentképek... Ő pedig dühtől lihegve széjjelzavarja őket. Ostorcsapások között hangzik el Jézus egyetlen mondata: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Valószínűleg, aki sokszor kikapott gyermekkorában a szüleitől, még jobban átérzi ennek pszichikai erejét, hatását. A rabbinikus hagyomány szerint, ha eljön a Messiás, akkor ostort fog tartani a kezében. Mit is tegyünk, hogy megállhassunk előtte? A János-evangéliumot magyarázók szerint az epizód lényegi mondanivalója: itt van köztünk a Messiás, a maga teljes valóságában.
2. Ez a történet felidézi bennünk az ószövetség különféle elbeszéléseit Isten szent haragjáról. Mózes az Úr tüzes, haragvó tekintetével töri össze a kőtáblákat, amikor lejön a hegyről és népét bálványimádásban találja. Illés próféta dühén át is Isten haragja nyer kifejezést, amikor a Kármel-hegyi áldozat után végeznek a bálványimádó prófétákkal. Az ószövetség népe tudja, hogy Jahve, a Seregek Ura nyelve emésztő tűz, lehelete mint a megáradt patak. Isten haragját úgy élik át, mint saját vétkük, eltévelyedéseik, szeretetlenségük következményét. Azt is tudják, hogy Isten nem dönt haragja hevében, mert ő mégiscsak Isten és nem ember (vö. Oz 11,9). - „Érted haragszom, és nem ellened!"
3. Komolyabban kell vennünk azt, hogy Isten féltékeny szeretettel fordul felénk, mert a javunkat akarja. Fenyítéke azt szolgálja, hogy megváltozzunk, észbe kapjunk, visszatérjünk hozzá. Jézus határozott mozdulatai azt jelzik, hogy ő tényleg tüzet jött bocsátani a földre; a selejtnek, a bűnnek, a rossznak az elégetését, de azután a Szentlélek mindent átragyogó, sugárzó világosságát, rendet, értelmet és tiszta szándékot!
Föl kel hát nekem is tennem magamban a kérdést: komolyan veszem-e a haragvó Jézus személyében értem aggódó, felém forduló Istent? Komolyan számítanak-e életemben azok az értékek, amelyeket Isten annak tart? És ha Isten ilyen tulajdonságokkal nevel minket, akkor nekünk is következetes szigorral kell elsősorban önmagunkat formálnunk (munkában, tanulásban, sportban, élvezeteink mérséklésében); és a ránk bízottakat is ebben a tudatban nevelni! Így tölt el minket is az Úr házáért, ügyéért, üdvösségünkért való buzgóság igényes lelkülete.
Pákozdi István
2. heti Nagybőjti elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
A mai evangéliumban arról hallottunk, hogy Jézus felviszi három tanítványát Pétert, Jakabot és Jánost egy hegyre. A hegyen Jézus isteni természete átragyog emberi természetén, a Mennyei Atya tanúságot tesz Róla. A tanítványok maradni akarnak, azonban színeváltozás megszűnik, lejönnek a hegyről és folytatják útjukat. Az ember, amikor ezt a történetet olvassa önkénytelenül is felteszi önmaga számára a kérdést: Mit akart elmondani Márk evangélista, amikor ezt a történetet leírta? A másik talán még érdekesebb kérdés pedig az, hogy az Egyház minden nagyböjt második vasárnapján miért olvassa fel ezt a történetet, hiszen első hallásra úgy tűnik, hogy ez a történet nem a böjtről, vagy Jézus szenvedésről szól, hanem inkább a dicsőségről?
A nagy görög egyházatya Aranyszájú Szent János szerint ezt a jelenetet a húsvéti események fényénél kell értelmeznünk. Amikor Jézus Jeruzsálembe megy apostolaival, tudja, hogy szenvedés vár rá. Azt is tudja, hogy legközebbi barátait szenvedése meg fogja rendíteni, hitében meg fogja ingatni. Ezért meg akarja erősíteni őket. A "színeváltozás" jelenet ezt e megerősítést adja. Az Atya tanúságot tesz a fiúról: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok" (Mk 9,8). Az Ószövetség két legnagyobb egyénisége Mózes és Illés a múlt megerősítését adja. A törvény és a próféták tanúskodnak Jézus mellett. A mai teológia szintén a húsvéti eseményekből magyarázza ezt a jelenetet, és azt tanítja, hogy a leírásban tükröződik az Egyháznak a feltámadásba vetett hite. Márk evangélista hisz abban, hogy Jézus a színeváltozáskor már megmutatta isteni természetét, tehát ezt a feltámadás előképe volt. Ezt jelzi Illés próféta is, akiről azt vallották, hogy a végidőben fog majd eljönni. A színeváltozás tehát már jelzi, hogy Jézusban a végső idő jött el közénk. Ezt a gondolatmenetet úgy lehetne talán összefoglalni, hogy a színeváltozáskor a tanítványokat megerősíti Isten szeretete, ezért voltak képesek szembenézni a jövővel.
Miért illeszti az Egyház ezt a történetet a nagyböjti felkészülés idejébe? Valószínű azért, mert a keresztények útja, vagy más szóval az egyház útja ma sem diadalút, még akkor sem, ha sokan ezt szeretnék, vagy talán így is látják. Úgy tűnik, hogy Jézus tanítása vereséget szenved, mert a világban háborúk dúlnak, szomszédos népek ellenségeskednek, az utcákon pedig hajléktalan embereket, és csellengő gyerekeket látni. A tudomány pedig nehezen tud megbirkózni a járvány terjedésével. Az emberek mintha nem vennének tudomást arról, hogy Jézus a világot megváltotta és üdvözíteni akarja. A nagyböjti időben Jézus az Egyházát is meg akarja erősíteni. Számunkra is el akarja mondani, hogy az Ő élete nem diadalút volt, hanem vándorút, ahogy a görög eredeti szöveg mondja "exodus". Jézus a megpróbáltatásokon, a halálon keresztül ment át az üdvösségbe. Az Egyháznak is ez az útja. De ezen az úton mi sem vagyunk egyedül, mert Jézus, minket is felvisz a hegyére, nekünk is erőt ad ahhoz, hogy a világban tapasztalható szenvedéseket, és Egyházának a gyengeségeit el tudjuk viselni. Sőt ahhoz is erőt ad, hogy az apostolokhoz hasonlóan hirdetni tudjuk az örömhírt: A látszat ellenére a szeretet erősebb mint a bűn. Az emberek vágyódnak lelkük mélyén vágyódnak a szeretet után, érzik, hogy csak a szeretet adhat értelmet életüknek.
Végül még egy gondolat, ami összeköti a színeváltozás történetét, a nagyböjtöt, a vasárnapi szentmisével. Jézus Egyházának a tanítása szerint a mi lelki életünkben az Istennel való találkozás, a hegynek az élménye a szentmisében valósul meg a legteljesebb módon. Hiszen ide is Jézus hív minket, hallhatjuk szavát az evangéliumban, és hitünk szemével láthatjuk, hogy a kenyér és a bor színe alatt megjelenik közöttünk. Ezért mondja a II. Vatikáni Zsinat a szentmisét a lelki élet "csúcsának és forrásának".
Beran Ferenc
1. heti Nagybőjti elmélkedés
(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)
Elkezdődött a Nagyböjt. Hamvazószerdán a liturgia Isten meghívásáról beszél: „Térjetek meg teljes szívetekből! Böjtöljetek és hangos szóval sirassátok bűneiteket!" (Izajás 2,12). A Nagyböjt az az idő, amikor visszatérünk Istenhez, és újra felfedezzük az élet értelmét. A liturgia a hamu ősi és súlyos jelével szólít meg bennünket. Amint egy kis hamut szórnak a fejünkre, a pap azt mondja: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és visszatérsz a porba".
Ez az életünk igazsága: valóban por vagyunk, gyengék és törékenyek. Felismertük ezt a koronavírus világjárványában kialakult törékenységben is, amely senkit sem kímélt. Mindannyian törékenyek vagyunk, és a fejünkön lévő hamu emlékeztet a gyengeségünkre. Ebben a helyzetben ki kell mondanunk, hogy Isten szeret minket, és a gyengeségünket választja, hogy azon keresztül megvalósítsa szeretetének és békéjének tervét az egész világ számára.
Mi keresztények elhívást kapunk, hogy a béke őrzői legyünk azokon a helyeken, ahol élünk és dolgozunk. Arra kaptunk meghívást, hogy legyünk éberek, és lelkiismeretben ne engedjen az önzés, a hazugság, az erőszak és a konfliktusok kísértésének. Az imádság és a böjt éber őrszemekké tesz bennünket, hogy ne az ellenségeskedés és a konfliktus víziója és a világot elnyomó gonosznak való meghódolás győzzön, és hogy gyökereiben legyőzhető legyen egy elkényelmesedett realizmus, amely mindenkit önmaga és saját aggodalmai felé fordít. Jézus az evangéliumban maga is arra kéri tanítványait, hogy imádkozzanak és böjtöljenek, hogy fosszák meg magukat minden büszkeségtől és arroganciától, és készüljenek fel Isten ajándékainak átvételére. A saját erőnk azonban egyedül nem elég a gonosz legyőzésére. Meg kell hívnunk Isten erejét is, hogy győzedelmeskedni tudjunk. Ahogy Dietrich Bonhoeffer szerette mondani, Isten nemcsak jóvá, hanem erőssé is tesz minket, hogy általunk a szeretet legyőzze a gyűlöletet és a béke érvényesüljön a háborúval szemben.
Gájer László
Kránitz Mihály atya riportja Párizsból
ide kattintva tudja megtekinteni
Kránitz Mihály atya üzenete Párizsból
ide kattintva tudja meghallgatni
Bali János: Concerti Ecclesiastici
Az elmélkedő gondolatokat ide kattintva olvashatja.
Vízkereszt Főünnepe - gondolatok
(a video - üzenetet itt tudja megtekinteni)
Január 6-án, Vízkereszt ünnepén a napkeleti bölcsek látogatására emlékezünk. Máté evangéliumának 2. fejezetében olvasunk arról, hogy egy új csillag felfedezése arra indított mezopotámiai előkelő személyeket, hogy útra keljenek és felkeressék a zsidók újszülött királyát. Jeruzsálembe érve újabb információt kapnak zsidó írástudóktól, akik Mikeás próféta jövendölése alapján közlik, hogy a Messiásnak Betlehemben kell születnie. A bölcsek ennek tudatában folytatják útjukat, és Betlehembe érve leborulással és ajándékok átadásával fejezik ki hódolatukat a gyermek Jézus előtt.
Miért fontos ez a történet számunkra? A bölcsek látogatásában az egyház az ókortól kezdve a pogányok, azaz nem-zsidók hitre jutásának előjelét látta. A távolból érkezett bölcsek jelenléte Jézus bölcsőjénél világosan jelzi: Isten egyszülött Fia azért testesült meg, hogy minden ember Üdvözítője legyen.
A szóban forgó bibliai elbeszélésnek, az általános érvényű teológiai tanítás mellett, olyan üzenete is van, amely személyesen érint bennünket. A bölcsek útja ugyanis minden keresztény, sőt minden igazságot kereső ember számára irányadó lehet. A bölcsek számára két útmutató szempont volt leginkább meghatározó: a csillag mint a természet egyik jele, valamint a Szentírás üzenete. Ahhoz, hogy eljussunk Krisztushoz, vagyis egyre szorosabb közösségre lépjünk vele, szükséges, hogy nyitottak kegyünk a „jelek" felé, amelyekkel Isten megérinteni és megszólítani kíván minket. Ezek a „jelek" lehetnek természeti adottságok vagy olyan események, amelyek megfontolásra késztetnek. Ám éppúgy szükséges, hogy nyitottak legyünk arra az útmutatásra, amelyet Isten írott szava, a Biblia közvetít számunkra. Persze nem elegendő csupán a felszínes olvasás, illetve a liturgikus összejöveteleken felolvasott szövegek felületes hallgatása. Engednünk kell, hogy az ige megérintsen és cselekvésre ösztönözzön minket. Milyen meglepő: a szóban forgó történetben Mikeás jövendölése csak a bölcseket ösztönzi elindulásra, a Szentírásban nagyon is jártas írástudókat nem.
A bölcsek útját illetően még egy mozzanat kiemelhető: a közös előrehaladás. A napkeleti bölcsek nem magánzók voltak, s nem is vetélytársaknak tekintették egymást, hanem közösen, nyilván egymást folyamatosan támogatva jutottak el Krisztushoz. Az együvé tartozás tudata számunkra is meghatározó kell, hogy legyen. „Senki sem menekülhet meg önmagában" - hangsúlyozza joggal Ferenc pápa. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy senki sem juthat el célhoz csupán önmagára támaszkodva. Csakis a közös előrehaladás, vagyis hitbeli tapasztalataink megosztása, valamint a szolidaritás és testvéri szeretet tettekben való megnyilvánulása teszi lehetővé, hogy eljussunk földi vándorlásunk végcéljához, és színről színre láthassuk Krisztust, mindnyájunk Üdvözítőjét.
Dr.Kocsis Imre
Karácsonyi gondolatok
(a video - üzenetet itt tudja megtekinteni)
4. Ádventi vasárnap - gondolatok
(a video - üzenetet itt tudja megtekinteni)
Advent IV. vasárnapján az üdvösség történetének fontos pillanatát elevenítjük fel az angyali üdvözlet evangéliumának ünnepélyes felolvasásával (Lk 1, 26-38). Halljuk az isteni kezdeményezést: „A Szentlélek száll reád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni". S halljuk az önátadás válaszát Mária ajkáról: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint". Az angyali üdvözlet felidézése a bűnbánati szent időszak végén mintegy közvetlen előkészítésül szolgál a nagy ünnepre, hogy majd karácsonykor örömmel csodálkozhassunk rá a megtestesülés misztériumára: az Ige testté lett, s köztünk lakott (Jn 1,14). Van-e annál méltóbb felkészülés az ünnepre, mint hogy az édesanyával együtt várjuk a születendő gyermeket, Szűz Máriával együtt a Megváltót?
Gondolataink és érzelmeink ráhangolódását a nagy ünnepre segítheti a katolikus egyház hagyományos imájának, az Úrangyalának (Angelus) imádkozása; amire naponta meghív bennünket a templomi harangszó, azt most átelmélkedve, személyes hitéletünket az egyház hitéhez igazítva tehetjük. Ha esetleg nem tanultuk meg annak idején nagyanyánktól, most felvehetjük rendszeres imáink közé; ha távol lakunk a templomtól, legalább az ünnepi időszakban beállíthatjuk mobiltelefonunkon a déli harangszót a rádióból.
Harangszóra imádkozni reggel, délben és este kegyes hagyomány, a múltban gyökerező szokásrend is maradhat csupán (vagy a nemzeti emlékezet része, mint nálunk a déli harangszó), de ha e hagyomány lényegét, a Szűzanya köszöntését tartjuk szem előtt, akkor nemcsak a hittitkokat idézhetjük rendszeresen emlékezetünkbe, hanem közelebb kerülhetünk a Szűzanyához, aki az angyali üdvözletet hittel fogadta. A lelki hatást ragadta meg a názáreti Szent Ház „hangulatára" ráérezve Gárdonyi Géza, miközben az egri harangok esti imára hívó hangját hallgatta:
Tán ilyen est volt, ilyen csillagos,
az ég ily kék, a föld ily harmatos,
s a kerti fák így álltak a homályban,
amikor ő szobája magányában
ott térdelt a kis gyékény-szőnyegen,
s imádkozott mélázón, csöndesen,
imádkozott magasba néző szemmel...
S a szoba megtelt égi fényözönnel:
Üdvözlégy Mária!
Gárdonyi Máté
3. Ádventi vasárnap - gondolatok
(a video -üzenetet itt tudja megtekinteni)
Kedves Hallgatók!
Advent harmadik vasárnapja a gaudete vasárnap, amely arra hív fel minket, hogy örüljünk.
Az már maga egy érdekes helyzet, amikor kívülről kell felhívást érzékelnünk, és emiatt arra figyelnünk, hogy örüljünk valaminek.
Két oka is lehet annak, hogy erre a külső felhívásra szükség van.
Az egyik, amikor alapból szomorkodunk, búskomorak vagyunk, hiszen erre is találunk okot, meg hát vannak olyanok, akik eleve depressziós hajlamúak, a rosszat hamarabb meglátják és hamarabb arra fókuszálnak, mint a jóra.
És van egy másik oka: az, ha az öröm tartalma más, mint amire föl akarja hívni a figyelmünket a bibliai hagyomány és tapasztalat. Mert ha elég figyelmesek vagyunk, vagy ha könnyen leköti a figyelmünket apró-cseprő dolog, akkor bele tudunk feledkezni ezek örömeibe. Kicsit úgy, mint ahogy arról Szentmihályi Mihály flow-ja tanít néha nagyon kreatív, apróságokban is elmélyedő személyiségtípusok és helyzetek leírásában. Ezek is örömek, lendületet adóak, de van másik!
A biblikus küldöttek feladata, hogy kitágítsák a horizontunkat. Nem akarják megtagadni a nehézségeket, nem akarják megtagadni az egyéb szépségeket, örömöket, hanem egyszerűen megfelelő, helyiértékük szerint adják meg azok rangját és helyét, mellé pedig fölhívják a figyelmünket újabb örömökre.
Gyűjtsük ki a mai, advent harmadik vasárnapjának szentírási részeiből ezeket:
Örülni: miért?
mert az Úr közel van - természetesen ez csak annak jelent valamit, akinek fogalmi rendszerében az Úrhoz pozitív tartalmak kapcsolódnak.
mert az Üdvözítő születésének nagy emléknapja közeledik - természetesen ez csak annak jelent valamit, akinek fogalmi rendszerében az Üdvözítőhöz és a Karácsonyhoz pozitív tartalmak kapcsolódhatnak.
mert a szegényeknek hirdetik az örömhírt - természetesen ez csak annak jelent valamit, akinek fogalma van arról, mit jelent szegénynek lenni és mit jelent abból kiemelkedni. Aki együtt tud érezni a szegénnyel.
mert a megtört szívűek gyógyulást kapnak - természetesen ez csak annak jelent valamit, aki már volt érzelmileg vagy fizikailag súlyos beteg és megtapasztalta, mit jelent felgyógyulni, vagy őszintén arra vágyni.
mert megszabadulnak a foglyok - természetesen ez csak annak jelent valamit, aki már volt megkötözött, felismerte azt és szabadulni akart volna belőle és sikerült neki.
mert meghirdetik az Úr kegyelmének esztendejét - természetesen ez csak annak jelent valamit, aki érti, mit jelent a kegyelem.
mert az üdvösség ruhájába lehet öltözni - természetesen ez csak annak jelent valamit, aki érti, mi az üdvösség.
mert Isten az igazság köntösét teríti fölkentjére - természetesen ez csak annak jelent valamit, akinek az igazság és a fölkentség fontos.
mert mint vőlegényt és mennyasszonyt díszítik fel Isten szolgáit - ennek pedig az tud örülni, aki a boldog házasság képét valóságként élheti meg életében, vagy őszintén remélheti azt.
mert az Úristen igazságot és magasztalást sarjaszt minden nép színe előtt - ennek az tud örülni, aki nem csak saját szűk környezete örömének tud örülni, hanem másokénak ugyanúgy, mint a sajátjának.
mert hűséges az Isten és ő viszi végbe a jót - ez pedig csak annak számít, aki maga is hűséges, vagy az akar lenni és mer ráhagyatkozni Isten erejére.
Öröm-okok, amelyek feltételekhez kötöttek. De épp attól lesz még nagyobb az öröm, ha a feltételekért - Isten szeretetében, közösségében és kegyelmében mi magunk is fáradozhatunk, tehetünk érte valamit.
Öröm: nem ingyen sültgalamb, hanem megérdemelt, közös fáradozás jutalma.
Laurinyecz Mihály atya
2. Ádventi vasárnap - gondolatok
(a video - üzenetet itt tudja megtekinteni)
Gájer László
Advent, a történelem átimádkozásának ideje
Az egyházi évben Advent az az időszak, amikor a leginkább megmutatkozik egy sajátos kategória, a történelem kategóriájának jelenléte. Ebben az időszakban ugyanis visszatekintünk Isten és ember közös történetére, és az üdvösségtörténet átimádkozása által elevenen tapasztaljuk meg az időt. Lüktet a történelem, amikor ezekben a napokban a próféciák felolvasása által visszatekintünk a szövetségkötés nagy pillanataira: Istennek az Ádámmal, Noéval és Mózessel kötött szövetségére. Az Ádámmal kötött szövetség az első, az egész emberiséggel kötött alapvető szerződés, amely elköteleződés megerősítést nyert a Noéval kötött szövetségben a vízözön után. Ennek jele a szivárvány, Isten megújuló elköteleződésének szimbóluma. A Mózessel kötött szövetség már Istennek a választott néppel való frigyre lépése, melynek során az Úr Törvényt adott és visszavonhatatlanul eljegyzete magát Izraellel. A Karácsony Jézus születésének az ünnepe, amely születés a végső szövetségkötés. Ennek pillanatában Isten végérvényesen és felülmúlhatatlanul döntött az ember mellett. Ahogy az emberiség évezredeken át - akár indirekt, nem tudatos módon - várta az üdvösséget, és az üdvtörténeti térben fokozatosan élte meg a növekvő beteljesedést a szövetségkötések által, úgy éljük mi is át minden Adventben újra és újra ezt a várakozást, hogy aztán Karácsony ünnepén a megtestesülés végső és visszavonhatatlan eseményét megünnepeljük. Érezzük és újraéljük tehát a történelmet, az üdvösség történetét.
Helyzetünk persze feszült, hiszen a szövetség már megköttetett, Isten emberré lett, és ez megmásíthatatlan. Azonban a beteljesülés csak a Parúziában, Krisztus második eljövetelekor nyilvánul majd meg a maga teljes erejében. Ebben a feszültségben, a „már igen" és a „még nem" feszültségében élünk tehát. A középkorban III. Ince pápa elmélkedett az Úr eljöveteléről úgy, mint ami folyamatosan, ma is történik. Eljött ugyanis az Úr elsőként a megtestesülés által „a test felhőjében", ez az ember melletti elköteleződése pedig a kereszten mutatkozott meg véglegesen, amikor az Úr eljött „a halál tusájában". Eljön azonban a Mester mindig, amikor az imában megtapasztaljuk vagy a szentségekben magunkhoz vesszük őt, mely eljövetel „a kegyelem harmatában" történik. Várjuk azonban a végső eljövetelt, Jézus teljes megnyilvánulását „az ítélet tüzében", amely már maga a teljesség, az eszkathon, a világ és minden ember sorsának végső beteljesedése.
Az Úr már eljött. Azonban mi minden évben újra várjuk őt. Karácsonyra készülve emlékezünk az üdvtörténet megtestesüléshez vezető eseményeire, egyben pedig engedjük, hogy a mi életünk szubjektív idejét is érintse az üdvtörténeti idő. Ezzel pedig a végső beteljesülés várakozásába állunk bele, Karácsonyra készülve és a második eljövetelre tekintve. Isten adja meg mindannyiunknak, hogy a várakozásunk egyszer beteljesedjék Isten örök országában!
1. Adventi vasárnap - gondolatok
(a video - üzenetet itt tudja megtekinteni)
Kedves hallgatók!
Advent van, egy új egyházi év kezdődik el, és a liturgia felkészít minket Jézus Krisztus születésének ünneplésére. De nemcsak a Messiás első eljövetelére emlékezünk, hanem az Úr Jézus második eljövetelére is.
Végre itt vannak ezek a hangulatos napok! Esténként a Veres Pálné utca is ünnepi fényben ragyog. A reggeli roráté szentmisék az éberség és a virrasztás magatartását erősítik bennünk. A járványhelyzet idején egy-két külső szokás átalakul vagy megváltozik, de a lényeg mégis ugyanaz marad: felkészíteni a szívünket a hozzánk érkező Úr befogadására. Ebben segít az evangélium tanítása és a felebarát szolgálata. Most ne csak a kezünket, hanem a szívünket is tisztítsuk meg, hogy örömünk majd teljes legyen.
Már az első adventi napjaink legyenek elkötelezettek a szeretetben és a szolgálatban! Ha ezt tesszük, nem fogjuk figyelmen kívül hagyni a közénk érkező Messiást, aki megtestesült, és az életét adta értünk. Mi is adjunk magunkból valamit - időnket, felajánlásokat, segítséget, áldozathozatalt és imádságot -, mert csakis így lesz értelmes és tartalmas a betlehemi jászolhoz vezető út. Ez lesz majd az a „Csodálatos Jel", amelyre rámutatnak az angyalok, és amelynek vágyott megpillantásakor a Szűzanyával, Szent Józseffel és a jó pásztorokkal dicsérhetjük az emberi természetet felvett Isten Fiát.
Adventben mindig megtapasztaljuk, hogy Isten jön felénk. Most azonban nekünk is meg kell mutatnunk, hogy mi is haladunk őfelé. A találkozáshoz felkészülésre van szükség, ezért a próféták által oly sokszor kért megtérés legyen jellemző ránk az advent folyamán. Isten az alázatos, megtört szívet kedveli, s ha ajtót nyitunk neki, akkor belép hozzánk, és velünk marad. Így tapasztalhatjuk meg nap mint nap az adventi lelkülethez való hűségben, hogy velünk az Isten, ő az Emmánuel.
Örömteli Adventet, sok kegyelmet, egymásra vigyázó lelkületet, és a tartalmas Krisztus-várásban és ünneplésben megnyíló szívet kívánok mindenkinek, professzor kollégáim nevében is:
Kránitz Mihály atya
Az idő gépházában - zenei bevezetés az egyházi év kezdetére
Bali János
